Napkelte

A fény elvakít, Borean Tundra roppant gyér növényettel megáldott hófödte síkságán hunyorgok, ahol a hűvös northrendi szél akadálytalanul süvölt s csípi szét mohazöld pofámat. Legnagyobb bánatomra olybá tűnik, hogy épségben túléltem ama egy hónapig tartó "kényszer-szobafogságot", míg a főnök visszavonulni kényszerült hosszú hetekre a 2009-es év legveszélyesebbjeként aposztrofált, ám valójában messzemenően túlhypeolt sertésinfluenzával megáldva.

Meg lettem idézve, nem örvendés.

A miértjét egyelőre nem bírtam megfejteni. Mi szükség volna rám egy hónap masszív semmittevés után? Nem hinném hogy bárkit is érdekelnék, nem hiányoztam. Pláne most, ebben a káoszban, lévén hogy alig egy hónap alatt a feje tetejére állt a világ. Lett valami új, ezúttal a világot tényleg megváltó csapat, mely - valószínűleg hosszas inaktivitásomnak köszönhetően - rapid mód suhan felfele azon a bizonyos guildek közti, képzeletbeli ranglétrán.
Ég a raiderekben a harci tűz. Furcsa, pár hónappal ezelőtt még erre a grandiózus pillanatra vártam, azonban mégsem érzem hogy engem is átjárna az a bizonyos nagy össznépi hurrá. Nekem most speciel a pofám ég széjjel rögvest a sugárzástól, annyira elszoktam már a napfénytől. Jobb volt nekem egyedül a sötétben, mikor még nem buzerált senki. Nem rakosgattak ide-oda különféle, magukat szerényen tankként felbélyegző, ügyeletes papírmasé figurák mellé, nem kellett izomlázig tekernem-puttyogtatnom az amúgy önmagában nevetséges erősségű tűzlabdáimat, nem kellett stabil 4 percenként széttaposódnom, majd rematerializálódnom az aktuális legújabb-legnehezebb progress-bosson.

Kell ez nekem úgy egyáltalán?

Békés szimbiózis helyett inkább lerángat raidelni. Oh, igen, az épelméjűnek nehezen nevezhető Főnök mostanság egy hokedlin állva regél haladásról, eredményekről, gondosan teletömve ígéretekkel és egy meseszép jövőképpel a szerencsétlenek fejét, kik még nem sejtik, mire is vállalkoztak. Bele sem gondoltak, hogy az az ember vállalt vezető szerepet, ki esténként képes arra, hogy alvás helyett egy évtizedek óta elfeledett, rozoga katedrálisban tartson szavalóestet, hogy - meglepő fordulat - ismét begyűjthessen valami ostoba hátast. Nem volt elég a sörfesztivál alatt görcsösen kiszenvedett jószág, egy újabb, nehezen beszerezhető egyedre van szüksége az elefeledett kollekcióba.

Vastaps.

Legszívesebben szimplán nekifutásból kirúgnám a fej nélküli lovas alól, azonban Haloween egyik ikonikus alakjának szétabregálása súlyos következményekkel járna. Nem erre vagyok hivatott.

Ennél szarabb hétfőm nem is lehetne...

Quote of the day:
"Everything that irritates us about others can lead us to an understanding of ourselves."
// Carl Jung